Viaggio in Islanda

Ma 2018. január 17., szerda, Antal és Antónia napja van. Holnap Piroska napja lesz.

Látogatás  a  Pápay Ágoston Iskola kiállításán

Egy decemberi napon osztályfőnökünkkel, András bácsival közösen meglátogattuk a  Pápay Ágoston Iskola  kézműves kiállítását. Bár az iskoláról már mindenki hallott közülünk, sokan még sosem voltak ebben az intézményben, ezért nagyon örültünk, amikor Anikó néni, az iskola igazgatója körbe vezetett minket az épületben. Ebben az iskolában olyan gyerekek tanulnak, akik segítségre szorulnak, mert különböző rendellenséggel születtek. Megnéztük a különböző foglalkozásokat is, ahol a képességeiknek megfelelő fejlesztésben részesülnek a diákok. A kiállítás számunkra legfőképp arról szólt, hogy az alkotás mindenki számára közös: a sérült gyermekek is remekül tudnak kézműveskedni, és hasznos dolgokat alkotni. Az alkotások között nagyon szép adventi koszorúk, szőttesek, kerámiák (amiket korábbi bentlakók készítettek) és gyertyák is voltak, amiken látni lehetett, hogy örömmel készültek, és egyáltalán nem látszott rajtuk, hogy valamilyen nehézséggel küzdő diák készítette őket. Jó volt látni, hogy milyen szerető környezetben tölthetik a napjaikat a diákok, és megcsodálni a szép alkotásokat. Örülünk, hogy megnéztük a kiállítást, és hogy jobban megismerhettük a Pápay Iskola mindennapjait.

 

Kazsimérszky Nóra 6.a osztály

 

2017-2018 tanév

van még a téli szünetig!
 




Időjárás